Az én korosztályomat többnyire nem úgy nevelték, hogy lelkünk és érzelmeink elég figyelmet kaptak. Sem otthon, sem az iskolában. Általában a kérdésekre csak egy válasz volt a helyes és nem voltak ténylegesen kíváncsiak a legbensőbb gondolatainkra és érzéseinkre, amikor megkérdezték tőlünk, hogy vagyunk, mit gondolunk, hogy érezzük magunkat. Mintha féltek volna hallani valami oda nem illőt, valami zavarót, kiszámíthatatlant.
Ez a nevelés leginkább azt eredményezte számomra, hogy nem mindig értettem mit miért gondolok és érzek, és reakcióim miből táplálkoznak. Bár határozott világképem, elveim és értékeim kialakultak, mégis voltak és ma is vannak olyan helyzetek, amikor nem értem miért nem kerek egy szituáció, miért élek meg feszültséget és miért kerülök konfliktusba magammal és másokkal.
Kimondom, hogy nem kaptam útravalót az önismerethez.
Voltak álmaim, nem is kevés, amelyek megvalósultak, ezért azt hittem tudom és értem az életet. Tini majd egyetemista koromban lázadónak tartottam magam, aki megkérdőjelez szinte mindent, mindent meg akar jobbítani és szabad akar lenni. Haragudtam a szüleink generációjára, mert diktatúrában kellett élnünk. Aztán egy nagyon langyos decemberi szombat este elindultunk a tömeggel Temesváron, hogy sokunk szabadságálma valóra váljon.
Ezután volt alkalmam többször járni Budapesten és akkor beleszerettem a városba. Álmodtam arról, hogy egyszer minden nap be fogom szívni a levegőjét. Néhány év leforgása alatt úgy alakult, mondhatnám úgy is, hogy alakítottam az életem, hogy Temesvárról Budapestre költöztem. Vállaltam némi kockázatot, mert 27 évesen pénz és üzleti kapcsolatok nélkül indítottam újra karrierem egy új országban, egy új hazában. De az álmom valóra váltása sokkal nagyobb motiváció volt, mint a félelem.
Aztán álmodtam igazán fontos dolgokról is. Arról, hogy nincsenek határok, mert miért is lennének, hiszen ugyanolyan emberek vagyunk mind, csak határok és kerítések közé meghatározva. 2004-ben, mikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, akkor egy újabb álmom részleges megvalósulását élhettem meg.
Álmodtam arról, hogy bejárom a világot, hogy céget vezetek, hogy fontos ember leszek és jó anya, hogy sok gyermekem lesz, nagy családom és mindig mindenki egészséges lesz és boldog, jólétben él és nem lesz éhezés a földön és igazságtalanság, és háború sem, és a kóbor kutyák gazdára találnak és gyerekek mindenhol a földön szeretetben nőnek fel és csodálatos felnőttek lesznek és csodálatos világot építenek, élhetőt, elfogadót, együttműködőt, szabadot és ehhez valamilyen módon én is hozzájárulok.
És ezek az álmok ma is velem vannak. Nehezen adom fel őket, nem is akarom őket feladni, ameddig még van bennem élet.
Azok a meghatározó mélységek, válságok, amelyek az embert rákényszerítik az önreflexióra viszonylag későn, 40 éves korom körül érkeztek az életembe. És csak ezután és lassan, nagyon lassan adtam magamnak egy esélyt az önfelfedezésre. Ez így középkorúként talán még sokkal nehezebb, mint serdülőkorban vagy fiatal felnőttként.
Elképesztően nehéz az önismeret útja, számomra mindenképpen. Hiszen nem könnyű szembenézni magunkkal.
Próbáltad már, hogy sokáig a saját szemedbe nézel egy tükörben? És megláttad már a szépet és jót és a kevésbé tetszőt is?
Hasonló érzés amikor az ember szembesül például azzal, hogy nem türelmes a másképpen gondolkodókkal, a más értékrendekkel vagy, hogy nehezen enged közel magához másokat. Fájdalmas, sőt néha kegyetlen érzés.
Ilyenkor hajlamos voltam és vagyok magamat okolni azért, ahogy reagáltam, anélkül, hogy jobban megvizsgáljam azokat az érzéseket és gondolatokat, amik kiváltották azt.
Akármennyire is az ellenkezőjét szeretném, mégis tele vagyok előítéletekkel. Legtöbbször ez nem tudatos, és amíg nem az, addig lehetetlen feloldani őket.
Ez az időszak az életemben megmutatta, hogy nincs jobb út számomra, mint az önismeret fejlesztése, folyamatosan és következetesen, önállóan is és coach támogatásával.
Sok erős érzelemmel tarkított utat jártam és járok be ma is és számos strukturális megközelítést is alkalmazok a saját magam megértése és a jobbik részem megerősítése érdekében. Örömmel és reménnyel osztom meg azokat a lépéseket és eszközöket, amelyek eddig támogattak és kísértek utamon.
1. lépés: személyiségjegyeim fel- és megismerése, hogyan látnak mások
- személyiségtesztek: MBTI, www.16personalities.com
- Johari ablak (Nohari ablak is)– Énkép és mások véleménye, visszajelzések kérése
2. lépés: értékeim, erősségeim tudatosítása, életem és céljaim összehangolása ezekkel
- napi meditáció
- személyes coaching folyamat
- SWOT analízis
- Lelkesítő, motiváló életopciók generálása: – Milyen lenne, ha…
- Küldetés megfogalmazása, életcélok és prioritások – SMART célmeghatározás
3. lépés: akadályozó sémák, gondolati csapdák felismerése és semlegesítése
- nem kívánt sémákat kiváltó tényezők és kapcsolódó fizikai érzetek, érzések tudatosítása
- személyes coaching és meditáció
- érzelmi intelligencia gyakorlatok, érzelmek tudatosítása és rögzítése (pl. Mood meter alkalmazásban)
- új, célokat és énképet támogató/erősítő minták gyakorlása, rögzítése (pl. minden nap 3 őszinte bók)
4. lépés: folyamatos fejlődés
- tanulás másoktól, példaképektől – könyvek, cikkek, személyes beszélgetések, filmek, Podcast-ok által
- life és business coaching tanfolyam
- mások fejlesztése által fejlesztjük magunkat is – coaching kör, pro bono coaching és mentoring, üzleti coaching
- konkrét visszajelzés adása és kérése heti szinten
- 1.-4. pont újra és újra
Korántsem teljes és végleges lista, folyamat ez, de számomra szépen lassan, lépésről lépésre új utakat és lehetőségeket tár fel. Hálás vagyok mindazoknak, akik támogatnak ebben.
Azt tanulom ebből a folyamatból, hogy önismereti forgatókönyvem írója, rendezője és főszereplője is én magam vagyok. Ha nem vagyok teljesen elégedett vele újraírhatom azt, így rendezhetek és megélhetek egy jobb életet, egyre jobbat, olyat, ahonnan új álmok és új valóságok erednek.
